Team coaching

team coaching

A team coaching vezetői teameknek, vagy azonos, aktuális problémán dolgozó szakmai csoportoknak, illetve projekt feladatok teamjeinek speciális fejlesztő módszere.
A team coaching abban különbözik a hagyományos coachingtól, hogy nem csupán a vezető gondjaival foglalkozik, hanem egy többszereplős egyenletbe helyezi az aktuális problémát, s a csapategység finomhangolásával próbál a megoldáshoz vezető útra terelni.
§Csak látszólag hasonlatos ez a csapatépítő tréningekhez, mivel ott inkább az együttműködési hajlandóságot növelik úgy általában, a team coachingnál viszont inkább az egyes tagok erősségeit, gyengeségeit égetik bele a kollektív tudat(alatti)ba.
§Elvégre, ha a munkatársak tisztában vannak egymás korlátaival, figyelemmel tudnak lenni rájuk a munkaszervezés során, s nem mennek bele a pusztán eltérő személyiségtípusokból adódó konfliktusokba.
§Az általában két-háromheti rendszerességgel zajló foglalkozás során megtanulják, hogy az adott projekt sikere érdekében mások feladatait is nyomon kövessék (különösen, ha nyilvánvalóan valamilyen erejét meghaladó kihívással kell egyiküknek megbirkóznia), s szóljanak, ha valamelyikük letér a megbeszéltek szerinti útról.
§Mindez a vezető dolgát is nagyban megkönnyíti, hiszen nem kell folyamatosan a beosztottak rezdüléseit figyelnie, kisebb-nagyobb botlások esetén maguk is gondoskodni tudnak egymásról.
§Ennek az önfegyelmező mechanizmusnak köszönhetően a csapat előbb-utóbb egyre kevésbé szorul külső segítségre, így a coach is kivonhatja magát a folyamatból – arról nem is beszélve, hogy szinte magától egy önfejlesztő kis kollektíva jön létre a vállalaton belül.
§A csoportos és team coaching találkozásokon, üléseken esetekkel dolgozunk. Minden esetnek tekinthető, ami a coacholt személlyel történt, vagy történni fog munkája során. Ilyenkor konkrét, aktuális problémáit, elakadásait, vezetői, vagy egyéb szakmai helyzeteit hozza be a csoportmunkába.
§Mindig az esethozó kolléga kap kitüntetett figyelmet, kérdéseket, visszacsatolásokat. Mindezt a coach és a team tagjai adják megfelelő felelősséggel és semlegességgel, mely során az esethozó problémamegoldó képessége, önmenedzselése fejlődik.
§Minősítés és kritizálás helyett a felismerésekre, a konstruktív elmozdulásokra, a kiutakra és az új lehetőségekre összpontosítunk.
§Párbeszédeket, kommunikációkat folytatunk, a kérdezésnek, a visszacsatolásnak strukturált és hatékony technikáját használjuk.

Mikor, mire ajánljuk a team coaching módszerét?

§Új szervezeti feladatok, projektmenedzsment esetében, a konkrét személyes kihívások mentén
§Szervezeti változások, intézkedések bevezetését megelőzően, az optimális megoldások közös keresésére, a konkrét változások és ellenőrzések kísérésére
§A teamen belüli felelősségi körök, hatáskörök tisztázására
§Bizalomépítésre
§Kommunikációs problémák, kapcsolatkezelési problémák konkrét feldolgozására
§Konfliktushelyzetek konkrét elemzésében és megoldás keresésében
§Multikulturális szervezetben a kulturális különbségek és konfliktusforrások konkrét feltérképezésében és kezelésében, valamint asszertív megoldásainak kidolgozásában
§A szervezetben zajló változások során
§A vezetők közötti együttműködés és optimális kommunikációs keretek/csatornák kialakítása során, amikor a cél
§A vezetői hatékonyság és együttműködés fejlesztése
§Motiválás, delegálás és csapatépítés
§Közös értékrendszer és csoportnorma kialakítása
§Megváltozott vezetői team együttműködése
§Egy összeszokott vezetői team új erőtartalékainak feltárása, az együttműködés „vérkeringésének” frissítése

Milyen eredmény várható a team coaching folyamattól?

 

§Erősödik a célcsoport egységes és optimális, a szervezeti elvárásoknak megfelelő vezetői, szakmai szerepe
§A (vezetői) team csoportműködése fejlődik, hatékonysága nő
§Az eltérő szakmai szerep és személyiség különbözőségeiből adódóan az egyéni vezetői stílusuk, egyéni vezetői arculatuk fejlődik az elvárásoknak megfelelően
§Erősödik a kohézió, nő az elköteleződés egymás és a szervezet iránt
§A team tagjai bátrabban kezdeményeznek, „ötletelnek”, még a kevésbé tapasztaltak is
§Növekszik egymás megbecsülése, elismerése és nő proaktivitásuk
§A team képes feltérképezni és mozgósítani tagjainak szakmai személyiségét, – önismeretét
§Tudatosítani tudja, hogy a team-építés mely fázisában tart éppen, és mi lehet a következő lépés a változáshoz, fejlődéshez egy konkrét feladat teljesítéséhez
§Erősödik a kohézió
§Nő az elköteleződés és a bizalom
§Javul a konstruktív együttműködés a különböző vezetői szintekkel, a társ-munkacsoportokkal
§Csökken a stressz, a hiányzás és a „nézeteltérések” száma
§Növekszik a megbecsültség érzés, a team coaching a vezetői törődés gesztusaként kerül értékelésre

A team coaching időkerekei

 

§Az előkészítés során a coach minden résztvevővel , személyes coachingot folytat 1,5-2 órában.
§A coaching folyamat minimum annyi találkozásból áll, ahány tagja van a teamnek.
§Egy csoportos találkozás, ülés 3-4 óra, minimum egy szünettel.
§A találkozások két, három, vagy négyhetente vannak, a team és a cég szükségletei szerint.
§Ahhoz azonban, hogy a jövőbe vetett bizalom kialakulhasson, az – esetlegesen – sötét múlttal is meg kell küzdeni, hiszen a régi konfliktusok feloldása nélkül egy mikroközösség sem érhet csapattá.
§Elég ha egy, a többség által rég elfeledett vita során csupán egyvalakiben marad tüske, a sértődöttség érzése akár évekre megmérgezheti az együttműködést.
§A coach ezért még a foglalkozás elején igyekszik felkutatni a tagok emberi gyarlóságból adódó nézeteltéréseit, hogy azokat tisztázva vághassanak neki az új feladatoknak.
§A team coachingot nemcsak öncélúan lehet alkalmazni, egy tréning után követését is segítheti.
§ Gyakran előfordul, hogy a vállalatok készek rengeteg pénzt ölni a képzésekbe, ám arról már elfelejtenek gondoskodni, hogy az ott tanultak valóban – egy-két hétnél tovább is – rögzüljenek, hogy a mindennapokban is használni lehessen őket.

A team coaching 3 vagy 4 óra tartamú, 2-3 heti rendszerességgel mind addig, amíg a csapat célkitűzései megvalósulnak, illetve a problémái elhárulnak. Feladattól függően negyed évre rá egy, egy alkalmas visszacsatolási nappal a végén, ahol átbeszéljük a tapasztalatokat.